Kedves Kézimunkázók!

Szeretnék egy rövid beszámolót írni a pénteki napról, amikor is megháromszorozva az általunk összeadott fonalat, mintegy 150 kg fonalat ajándékoztunk a kecskeméti SOS Gyermekfalu számára.
Különös nap volt ez a számomra, hiszen egy újabb régi álmom teljesült: olyan emberekhez is eljuttatni a kézimunkázás lehetőségét, örömét, akiknél eddig nem lehetett jelen.
Látni az örömöt az arcukon, ahogyan kipakoltuk az autókat, a kíváncsi tekinteteket, ahogyan kibontották a dobozokat, a lelkesedést, hogy mennyi és milyen szép fonalak, melyik eszköz mire való – nagyon-nagyon meghatottan éreztem magam, hogy ezt én mind velük együtt átélhetem.
A Gyermekfalu vezetői sokat meséltek az életükről, hétköznapjaikról, sok-sok történettel fűszerezve a bemutatásukat, melyeket olykor megdöbbenve, olykor mosolyogva, de volt, hogy könnyek között hallgattunk végig.
Meglátogattuk a falu egyetlenegy olyan házikóját, amelyben házaspár neveli a gyermekeket, a többi házban nevelőanyával élnek a gyerekek. Tündéri „anya” és „apa” fogadott minket, pici tipegő kis Zsófival és két nagyobbacska fiúcskával, a többiek óvodában, iskolában voltak. Megmutatták az otthonukat, elmesélték, hogyan zajlanak mindennapjaik, elmesélték, hogyan, honnan kerültek hozzájuk a „gyermekeik”, hogyan mentek kirándulni ők 11-en együtt.

S bár minden egyes kis élet mögött egy-egy tragédia lapul, a gyerekek kiegyensúlyozott, boldog kis lurkóknak tűntek, hála nevelőszüleik emberfeletti odaadásának. Példaértékű szeretet áradt a nevelőkből, gondoskodás, türelem, büszkeség, ahogyan például Török Piroska elmondta, melyik gyermeke mivel foglalkozik, miben tehetséges. Biztos vagyok benne, hogy ezek a gyerekek bár nem a vérszerinti családjukban élnek, a lehető legjobb körülmények között vannak.

A 12 házban külön-külön élnek a családok, de sokat segítve egymást, sok-sok közös programmal, köztük a Manófaktúrában folytatott kézműves foglalkozásokkal, melynek vezetője Török Piroska. Piroska 13 gyermeket nevel, köztük Böbe babát, a szöszi kék szemű kis tündért, akit a plakáton is láthattatok. Piroska vezeti a kézműves foglalkozásokat a Manófaktúra padlásterén. Kezeik alatt számos gyönyörűség készült már: tűpárnák, gyűrűk, textil virágok, gyertyák, brossok, s reméljük a jövőben sok-sok fonalból készült tárgy is az örömükre lesz, illetve a mi örömünkre is, hiszen ezeket vásárok alkalmával értékesítik.

Köszönöm Nektek a sok segítséget, s remélem e rövid kis összefoglalón keresztül egy picit Ti is átélitek, azt az örömöt, amit a Gyermekfalu lakóinak vittünk a fonalaitokkal.
Piroska megígérte, hogy küldenek majd fotókat a fonalakból készült tárgyakról, mihelyt lesz hozzá egy működőképes számítógépük. Szeretném, ha lenne hozzá gépük, hogy el tudják küldeni ezeket a fotókat, s tartani tudjuk a kapcsolatot az interneten is, úgy, hogy én hamarosan ismét meglátogatom őket a férjem segítségével egy újabb meglepetéssel.

Köszönöm még egyszer a segítségeteket, és köszönöm a Gyermekfalunak, hogy segíthettünk!

Kókai Mónika
Fonalshop webáruház
mailto:info@fonalshop.hu

Tel: +36 30 383 83 72

http://www.fonalshop.hu